Facebook
 
 
 

Blogoljunk!

Filmajánló: vígjátékok és horror

2017.07.04. 11:31, Ninaa

Sziasztok! Mivel most nincs túl sok mondanivalóm, sem ötletem, így arra gondoltam, hogy hozok három filmet, amit a hétvégén néztünk meg a párommal. Két vígjátékról és egy horrorfilmről lesz az ajánló. Kezdjük is az utóbbival.

A film címe The disappointment room, aminek a főszereplője a híres Kate Beckinsale volt. Be kell vallanom, az a másfél óra, amit a filmmel töltöttünk kész kínszenvedés volt. Párom nagyon unta, de tudta, hogy ritkán hagyok abba egy filmet, legyen az unalmas, időpocsékolás, vagy gyomorforgató. Na jó, utóbbiba bele sem kezdünk, egyedül a Köpök a sírodra volt olyan, amit muszáj voltunk kikapcsolni, mert borzasztó volt. Sosem akarom újra látni. Ahogy ezt a filmet sem. Kate egy nagyon jó színésznő és élveztem az alakítását, de ennyi.

A film rövid története:

Egy család a nagyvárosi életet hátra hagyva, vidékre egy eldugott helyre és házba költözik. Anya, apa és fiúk először úgy gondolják, hogy nagyon jó móka lesz, főleg az anya számára, aki gyógyszereken él, miután megölte saját lányát (a filmből később kiderül, hogy hogyan). A ház azonban nem várt meglepetéseket rejt. Ugyanis az egyik épületben egy zárt szobát találnak, természetesen minden áron ki akarják nyitni. Miután sikerrel jártak, nem értették miért van az a helység külön és miért van bezárva. Meg érdeklődték egy embertől, aki "szégyenszobának" hívta azt a szobát. Azok a gyerekek élték ott le életüket, amik valamilyen betegséggel, rendellenességgel vagy fogyatékossággal születtek és így a szüleik szégyelték őket. Miután ez kiderült, az anyuka folyton rájárt a szobára, különös hangokat hallva. Tehát a buli innen kezdődne..

Körülbelül a történet ennyi, az előzetest nyugodtan nézzétek meg. 16 - os karika talán kell, de lehet még az is erős és azt hiszem thriller kategóriába sorolható. Próbálkozzatok meg vele, ha a leírásom alapján érdekesnek tartjátok. Sajnos nekünk unalmasnak tűnt. 10/5 - nagyon közepes.

Érdekel a film? Itt találsz pár linket, amin megnézheted!

Véleményem a Pretty Little Liars - ról

2017.07.01. 13:07, Ninaa

SPOILERT TARTALMAZ A POSZT - Tehát ha még nem láttad végig a sorozatot és nem akarsz spoilerekbe belefutni, akkor tessék kihagyni ezt a bejegyzést!

https://68.media.tumblr.com/cdde694e36d3384d8a0f7dd62d5d3f7d/tumblr_inline_oh6acfhGyX1sq87af_500.gif

Hét év után a Pretty Little Liars búcsút int a rajongóinak. Bár én nem követem olyan régóta őket, szerintem 2 - 3 éve kezdtem el nézni. A sorozat az elején nagyon vitte a pálmát. Minden rész izgalmas volt, minden részben volt valami, ami a nézők figyelmét felkelthette. Csak kapkodtuk a fejünket. Sok WTF pillanat volt. Aztán teltek múltak az évadok, a sorozat pedig egyre lejebb adta. Nem hiába kaszálták sokan a 3-4. évad körül és szerintem is ott kellett volna abbahagyni, a csúcson. Bár a lányokra nem lehet azt mondani, hogy rossz színészek, hiszen mindannyian odatették magukat. Nagyon jól alakították saját szerepeiket és a férfi színészekre sem lehet egy rossz szavunk sem. Azonban az írók az 5. évadtól kezdtek szétcsúszni. Amikor az első "A" kínozta a lányokat, akkor hozták ki a legtöbbet a sorozatból, tökéletes volt az egész. Én legalábbis nem tudtam volna belekötni semmibe. Azonban utána eléggé elfajultak a dolgok, gondolatok. A 6x10 - ben, sokan csalódtunk, nagyon béna leleplezés volt és egyáltalán nem tetszett. Az egyik legrosszabb megoldás volt, szerintem sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni, vagy már akkor gondolhattak volna a 7. évad befejezésére, sokkal jobbat ki tudtak volna hozni belőle, mint így egy évad alatt az újabb "gonoszból". Azt hiszem az 5. évadtól tudták, hogy ilyen véget szánnak végső megoldásnak. Tehát sokkal jobban beleillett volna a babaházas sztoriba is az ő sztorija. Viszont ez már lényegtelen. A bővebbenre hoztam pár kérdést, amire válaszolni fogok és így egyben kifejtem a vélemény is az egész sorozatról. Spoilerbe futhatsz bele, tehát saját felelőséggel olvasd.

XIAOMI REDMI 3S vs. DOOGEE X5 PRO

2017.04.28. 14:28, Ninaa
Címkék: vélemény

Volt már veletek olyan, hogy nem tudtatok megválni valamitől? Mert most ez van velem. A Doogee X Pro volt az a telefon számomra, amit nem csak úgy örököltem, hanem a saját pénzemből tudtam megvenni. Először fura volt és vannak / voltak hibái, de annyira hozzám nőtt, hogy nem akarok tőle megszabadulni. Bár, most eladó, hiszen itt van az új Xiaomi Redmi 3S, ami azért tetszik, mert cuki a neve. Ahh, csak viccelek.

A Xiaomi sokkal jobban teljesít, mint a Doogee. Sokkal több ideig tudom használni, ha 20% alatt vagyok, nem merül le 5 perc alatt, hanem még akkor is kibírja legalább egy fél napot, de minimum 6 órát. A Doogee ezzel szemben ha 15% alá kerültem, körülbelül 2 perc kellett neki, hogy kikapcsoljon. Persze ez nálam azért volt, mert mindig be volt nyomva az internet, közben zenét hallgattam és játszottam, ha úgy volt. De sajnos a kamerája sem volt túl jó minőségű, szemcsés / zajos volt.. a Xiaomié pedig.. egyszerűen mesés. Bár a Doogee a hibái ellenére is egy szuperjó telefon. Szóval ne tántorítson el az benneteket tőle, amiket itt leírok. Az én telefonom azért kibírt már egy s mást, szóval megértem, amiért ilyen kis kényes.

Hogy miért nem érzem a magaménak a Xiaomit? Talán azért, mert nem az enyém volt az elejétől fogva.. (mellékesen hiába a tesómé volt, ugyanúgy ki kell fizetnem neki). Na meg lehet az is közrejátszik, hogy nem vettem még rá tokot, tehát nincs hozzám nőve, nem az én stílusomat képviseli * Ahj, de hülyének nézhettek most *.

Fogalmam sincs, hogy mikor fogom azt érezni, hogy ez a telefon is az életem részévé válik, de remélem hamarosan, és amint a Doogee elkel, már nem lesz visszaút. Igazából tudom, hogy melyik a jobb, egyértelmű, hogy Xiaomi, és ez kéne, hogy a szemem előtt legyen.. de egyszerűen még nem jutott el a tudatomig.

Viszont, most jöhet egy kis összehasonlítás, ha telefont szeretnétek venni, mind a kettő készüléket ajánlom. A bővebben után pedig mind a két telefonról láthattok egy tesztvideót és leírást.

Véleményem a Vámpírnaplókról

2017.03.11. 22:42, Ninaa

Tudjátok, én mindig azt mondtam, hogy a Vámpírnaplók egy nyálas picsogós sorozat. Talán azért voltam ennyire vak, mert nagyon felkapott volt és mindenki nyáladzott a Salvatore fivérek után. Aztán egy nap egy hirtelen felindulásból elkezdtem nézni a sorozatot és azóta csak faltam és faltam a részeket. Majd azt vettem észre, hogy én is nyáladzom a Salvatore bratyókra!

Megértettem, hogy miért szeretik annyira az emberek ezt a vámírcsaládot. Gonoszak, de mégis emberiek, jó fejek, szerelmesek, védelmezőek, de mégis halálosak.. és még sorolhatnék néhány jelzőt rájuk. Bevallom őszintén, mindig a másik Salvatore tesó volt a kedvencem. Egyszer Stefant istenítettem, aztán Damont. Minden karakternek meg volt a maga rossz és jó tulajdonsága, amiért szeretni, vagy utálni lehetett. Azt viszont tudom, hogy a kedvenc csajszi karakterem Bonnie volt. Mindig is szerettem a boszorkányokat, a boszorkányos részleteket és az ehhez kapcsolatosan sztorikat. Bonnie Bennett. A kedvencem volt. Az ő boldogsága volt a végén is a legfontosabb.

Viszont nem akarok annyira előre szaladni. Tehát, amikor elkezdtem a sorozatot, nagy reményeket nem fűztem hozzá. "Nézem, ameddig bírom." Gondoltam magamban. Aztán azon kaptam magam, hogy vége az első évadnak. Ami hasonlított egy Alkonyat kezdethez. Aztán jött a második évad és így tovább. Katherine feltűnése az elején nagy port kavart, de imádtam Ninát ebben a szerepben. Sokkal jobban tetszett, mint az álszent Elena. Szóval a sok bonyodalom és veszély ellenére imádtam az évadot. Aztán megjelentek az Ősiek, kezdve Klaussal a harmadik évadtól.

10 dolog, amit utálok benned

2017.02.24. 15:00, Ninaa

Igen, most jutottam el odaáig, hogy megnézzem ezt a sorozat és be kell valljam faltam, mint a cukrot. Egyszerű volt, vicces, tiniproblémákkal megspékelve és egy különc faterral. Míg a film, ugyan azzal az apával, de szinte csak az egyik lánya problémáival küzdő család életét mutatta be. Hogy nekem melyik tetszett? A bővebben alatt elolvashatjátok.

Egy kicsit a történetről:

10 dolog, amit utálok benned az 1999-es, azonos című, Heath Ledger, Julia Stiles és Joseph Gordon-Levitt főszereplésével forgatott mozifilm alapján készült sorozat. Noha a mozifilm Shakespeare Makrancos hölgyének feldolgozása, a sorozat leginkább a két testvér - Kat és Bianca Stratford (Meaghan Jette Martin, Lindsey Shaw) - karakterén alapul. Mindketten ugyanabban a gimiben tanulnak, érdeklik őket a fiúk, a társaság, mindkettejüknek sok gondot okoz túlféltő apjuk (csakúgy, mint a filmben Larry Miller), ám az életet másképpen szemlélik. Kat meg akarja váltani a világot, igazi erős akaratú feminista; míg Biancát a világnál jobban érdekli saját külseje és a népszerűség. Különlegesség, hogy Kat sorozatbeli szerelmét Ethan Peck - a színészóriás, Gregory Peck - unokája játssza. (x)

Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

@fromninaa

from Ninaa © 2016-2017 - fromninaa.gportal.hu

 


ÚJRA NYITVA! ~FBLOG~ ÁLLATKÍSÉRLETEKTÕL MENTES A SMINKED? ~HAMAROSAN KREDIT NYEREMÉNY! TERMÉKTESZTEK!~FBLOG~ÚJRA NYITVA!    *****    Astropapa-iskolája mindenkit szeretettel vár és INGYENES TANÁCSOT AD minden kedves érdeklõdõnek!    *****    Supernatural - ODaát - 13. ÉVad - Extrák - Infók - ÉRdekességek - ODaát - Supernatural - 13.ÉVad - Supernatural - ODaát    *****    A csillagjövõ oldalon,nem csak alacsonyak az árak, hanem a tanácsadás, teljesen ingyenes. Szeretettel várlak minden nap    *****    Új design! Az egyetlen magyar Olicity és a legaktívabb Zöld Íjász rajongói oldala! 6. évad & Arrowverse hírek!    *****    No.1 Christina Aguilera Fan Site - Minden ami X-Tina, minden héten újdonságok! Katt!    *****    TelenovelasWeb - Hírek, képek, videók, saját véleménnyel tarkított bejegyzések telenovellákról és a színészekrõl! Gyere!    *****    Hamarosan olvashatók lesznek az oldalamon az Asztro-tükör asztrológiai írásai, cikkei.    *****    Gesztenye, gesztenye, gesztenye... és egy álmos sün! Gyertek az októberi rétre Mályvával és Pipitérrel! Irány a Mesetár!    *****    Születési,baba,hold horoszkóp,elõrejelzés,párkapcsolati elemzés,fogamzási képlet! Ingyenes tanácsadás!Várlak!Kattints!    *****    Ha te is a letisztult stílus híve vagy, nézz be hozzám! Smink, ruha, kritika //Style and Stuff// Style and Stuff//    *****    MINDEN HÓNAPBAN INGYENES G-PORTÁL SABLON! TELJESEN ÁTSZERKESZTHETÕ A LEGÚJABB KÓDOKKAL! Ne maradj le egyik hónapban sem!    *****    Rendeld meg az asztrológiai csomagok egyikét és teljesen ingyen megbeszélheted velem a kérdéseidet telefonon, skypeon!!!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film! Film!Film!    *****    Nézz filmet messengeren! Ha szereted a filmeket klikk ide! Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!Film!    *****    A CSILLAGJÖVÕ OLDALON RENDKÍVÜLI AKCIÓK,LEHETÕSÉGEK.A MEGRENDELÉSEK UTÁN TELJESEN INGYENES KONZULTÁCIÓ,TANÁCSADÁS.VÁRLAK    *****    Õszi manókalandok a réten! Búcsúztassátok el ti is útra kelõ madarainkat Mályvával és Pipitérrel! Gyertek a Mesetárba!    *****    | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale | Ashley Tisdale |    *****    Bûbájos boszorkák - Charmed - Extrák - Érdekességek - Cikkek - Interjúk - Bûbájos boszorkák - Charmed - Charmed -Játékok    *****    Infrashape Horizontal fittness stúdió Debrecen